I. Nemzetközi Hospice Kongresszus

Ami az élet végén fontos

Hogyan gondozhatjuk, kísérhetjük az időseket „az élet végén”

2009. október 19-20. Berekfürdő

Két napos Hospice kongresszust szervezett Berekfürdőn a KRE Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézete és a MRE Szeretetszolgálati Iroda Református Diakóniai Felnőttképzési Intézménye.

 A rendezvényre a 100 résztvevő különböző egyházi és nem egyházi idősotthonokból, nappali ellátásból; hajléktalan ellátásból érkezett. Felvidékről és Erdélyből is érkeztek résztvevők. 
Bölcskei Gusztáv püspök úr bevezető áhítata, Czibere Károly Irodavezető és Tóth János Intézetvezető köszöntője után német és magyar előadók előadásaira és műhely munkákra került sor.

A téma nem könnyű, hisz két napon keresztül a halálról, annak mélységeiről, elfogadásáról és a ránk bízottaknak való segítésről beszélgettünk. Hiszen az intézményeinkben dolgozók nem csak munkájuk során, hanem személyes életükben, családjaikban is többször kénytelenek szembesülni a gyász feldolgozás nehézségével, megértésével.

Az előadások gyakorlati tanácsokon kívül elméleti kérdésekkel is foglalkoztak. Intézményeinkben azt tapasztalhatjuk, s a műhelybeszélgetések során is ez vált hangsúlyossá, hogy az ápolásban mindent megkap egy idős, de még nem alakult ki hazánkban a megfelelő kultúra, hogy az utolsó úton hogyan kísérjük a ránk bízottakat. Ezen a téren még további lépéseket szükséges tennünk, de egyes egyházi intézményeinkben már kialakulóban vannak a gyakorlati elemeink. A spirituális lehetőségek könnyebbé teszi számunkra a segítő és segített helyzetét. Szükséges lenne még a hozzátartozókkal, gyászolókkal, és a munkatársakkal intézményi szinten is foglalkozni és felkészíteni őket a rájuk váró feladatokra. Felelősségünk, hogy legyenek olyan alkalmak, ahol hitbeli kérdésekről, és magáról a halálról is lehessen szólni, beszélgetni.

Magyarországon a hospice ellátást 164 kórházi ágyat, 6 ápolási és idős otthonban 51 ágyat, ill. 31 hospice ápolási csoport és 2 nappali szanatórium kap állami támogatást és így házigondozói szolgálatokra hárul a legnagyobb feladat.

Hogyan kapcsolódunk a Hospice-hoz?- tehetnénk fel a kérdést. Idősotthonainkban egyre többen kerülnek be olyanok, akik krónikus betegségben szenvednek, vagy pedig ott lesznek betegek. Ezután is nekünk kell ápolni őket, és gondoskodni róluk, s segíteni, hogy tudjanak szembe nézni a halállal.

A tapasztalat azt mutatja, hogy újra felmerül az igény, hogy otthon családkörében és ne a kórházi ágyon töltsük utolsó óráinkat. A halálra készülnünk kell, ennek régen is megvolt a hagyománya.

A műhelymunka során spirituális és lelkigondozói kérdésekben is kerestük a választ.

„Hogy van jelen Isten a halálfolyamatában, a gyászban, mi hiányzik amikor gyászolunk? Mivel vagyunk telve, amikor gyászolunk? Mit jelent a gyászt feldolgozni? Valóban lezárását jelenti-e egy folyamatnak?

Arra a következtetésre jutottunk, hogy a gyász feldolgozása nem ezt jelenti, hanem, hogy befogadjuk a gyászt, merünk gondolkodni, merünk emlékezni, tudatosan gondolkodunk róla, merjük átélni ezeket az érzéseket, s közben nem elsősorban dogmatikai igazságokról győződünk meg, hanem arról a jelenlétről, amit Isten a gyász folyamatában kínál nekünk”(Dr. Bodó Sára, Debrecen)

Frank Kittelberger a müncheni Hospice munka és palliatív kultúrával foglalkozó intézet pastoralpszichológusa előadásában elmondta, hogy pontos recepteket nem tud adni, mert nem ismeri a magyar intézményeink helyzetét, azonban beszámolt a német gyakorlatokról, hogy ők miként tudnak segíteni az élet végén állóknak.

A műhelymunka során felmerült munkatársaink, és önkénteseink felkészítése, s hogyan tudjuk jobban használni az intézményi hálóinkat.

„Mit tehetünk a haldoklókért az idősek otthonában?“ Frank Kittelberger pastoralpszichológus, a korszerű fájdalomcsillapításról, a betegek jogairól, testi és lelki fájdalmakról beszélt, s arról hogy szorongás, félelem, kiszolgáltatottság jellemzi a krónikus betegségekben szenvedőket.

„Elköszönés az élettől Magyarországon” - Dr. Seres Zsuzsa szociológus, a hazánkbeli normaváltozásokról az idősek helyzetnek megváltozásáról számolt be.

„Búcsú az élettől az idősek otthonában” - Imre Sándor geriáter szakorvos, főgondnok úr szerint: A modern környezetben a halál nem családi esemény, hanem intenzív osztály tevékenységi körébe tartozik, és ezzel elveszítjük a családtagjainkat.

„Hogyan lehetünk úrrá a szenvedésen?”- Karl-Heinz Ladenlauf a gráci katolikus egyetem pastoralpszichológusa a valláspszichológia felmérések alapján beszélt arról, hogy a vallásos ember a szenvedéseiben milyen megküzdési stratégiákat alkalmaz.

„Etika döntések az élet végén az idősek otthonában” Dr. Stefan Dinges a bécsi Palliative Care tanácsadójaként boncolgatta az etikai felelőségünket.

 A konferencia végén az „Élni a legvégsőkig…” – gyakorlatot segítő könyv bemutatójára került sor.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy ezek csak az első lépések melyek után az intézményeknek maguknak kell megtenni a következő lépéseket. Azonban mint tudjuk együtt mindig könnyebb, s ahogy énekeljük: „…ha botlanak a gyöngék, segítsen az erős… „

A református szeretetintézmények idősügyi munkacsoportja folytatja a palliatív gondozással és a hospice szolgálattal kapcsolatos munkát, ajánlást készítve a református szolgálatok számára.

Szabó Anna
Felnőttképzési vezető